Frank Füredi Könyv
Az értékek meghatározásáért folytatott elkeseredett kultúrharc úgy tűnik, átkelt az Atlanti óceánon és immár azt a kérdést is felveti, hogy ki határozza meg az európai értékeket? Multikulturális vagy nemzeti alapon határozzák meg Európa értékeit? A kereszténység Európa életében betöltött szerepe, vagy a multikulturalizmus és a nacionalizmus körül dúló vitákban a szerző szerint egyértelművé vált, hogy az Európai Unió országainak nincsenek közös értékeik és "bármit jelentsen is az Európai Unió, nem a közös értékeken alapuló közösséget jelenti". A föderalisták számára hiányzik az a normatív hatalom, amely megteremthetné az értékközösséget. Frank Füredi Helyzetjelentés az európai kultúrharcról Füredi az európai kultúrharc bemutatásával kezdi értekezését, és ezzel a kulcskérdésre tapint rá. A párizsi nyilatkozatot aláíró Robert Spaemann német filozófus Európa – értékközösség vagy jogrend? című írásában a következőképpen határozta meg ennek tétjét: " azoknak a kezében van a hatalom, akik az értékeket tételezik, ennélfogva az értékekért folytatott harc semmi más, mint a hatalomért folyó harc – leplezett formában ".
Könyv
Online könyv
A szerző elemzése ebben a kérdésben tűpontos, sőt fenti megállapítása a kérdés tágabb eszmetörténeti kontextusában is érvényes: Kanttól kezdve az európai egység szekuláris felfogású hívei többé-kevésbé burkoltan egy " polgári vallás " kialakítását sürgették. Füredi attól már nagyvonalúan eltekint, hogy a nacionalizmus is minden kétséget kizáróan kezdetektől egy politikai vallás formáját ölti és pontosan ugyanúgy számolta fel a nálánál organikusabb társadalmi képződményeket, ahogy azt a mai föderalisták szeretnék tenni. Bár kevés figyelmet szentel ennek a szerző, műve elején elárulja, hogy meglátása szerint " az értékek körül ma folyó kultúrharc az Európában az újkor elején dúló vallásháborúkra emlékeztet. " (A vallásháborúhoz két vallás kell…) Az európai kultúrharc egy szekuláris hitvita. Már csak az a nacionalizmus és föderalizmus ellentétét meghaladó kérdés marad, hogy lehet-e pusztán szekuláris választ adni Európa értékválságára. Frank Füredi: A célkeresztben Magyarország. Ford. Soproni András.
Füredi Ferenc: A célkeresztben: Magyarország | bookline
- Popeye, a tengerész játékok | Papír kézművesek | Nyomtatható sablonok gyerekeknek
- Elvékonyodott méhfal terhesség alatt
- Romantikus könyv
- Könyv letöltése
- Frank fredi könyv
- Mennyi idő alatt küldik ki a jogosítványt 2019
- A célkeresztben: Magyarország-Frank Füredi-Könyv-Közép- és Kelet Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány-Magyar Menedék Könyvesház
- Jenox Tököl Kupa kick-box | Békéscsabai Lakótelepi SE - Kick-Box
- Frank füredi könyv
- A célkeresztben: Magyarország · Frank Füredi · Könyv · Moly
- 20 ft os érme dead or alive
- Ingyenes könyv